Péntek.
A legfontosabb, hogy talán az utolsó nap a kotrón. Persze különféle csalafintaságokkal. Fél hat körül mentem le, jelezték, hogy itt bizony tankolás lesz, ami nem 3 perc. Jó. Valami másfél óra alatt - de lehet, hogy volt az kettő is - feltöltötték a tartályokat. Így mehetett a légkondi, meg minden egyéb is, pl világítás, ami nem jön rosszul ezekben a sötétebb órákban. Aztán hajrá.
Toninak kb 11.30-12 között kellett volna jönnie, nem jött, amin csodálkoztam, de mivel eddig csak ő volt éjszakai műszakban, nem húztam fel magam.
Aztán úgy hajnal 1 magasságában valami eldugította a szivattyút.
Villogó vészjelzések, komolyan, mint valami másodosztályú scifi-ben, csak itt nem valami nagyokos villogtatta a fényeket:) és egy arc az üzemből is jött szólni, hogy jó lesz leállni, mert fent is gondok vannak. Hiába no, csőstül jönnek, ahogy mondani szokás.
Na, leállás. A másodlagos motorból dől a füst - szerencsére a kipufogón át, de akkor is rossz jel, hogy a színe kékes, vagyis eszi az olajat.
Szűrőcsere, határozza meg a dolgot Roli, aki a quadján lerobogott hozzánk az üzemből. Ezt laza egy óra alatt sikerült nyélbe ütni - mármint azt, hogy megjelent egy arc a légszűrővel, és hozzálátott. Addigra megérkezett Toni is, szóval valamikor 2 körül mehettem is alukálni.
Persze a csónakból melléléptem a drága anyaföldnek és térdig merültem a jóféle iszapban - egy könnyű gumicsónakot használunk közlekedésre, amire ha ránézek is megindul. Szóval löktem egy félspárgát, és elméláztam arról, hogy milyen szép is az élet itt délen, majd harmadjára a bal lábammal sikeresen visszahúztam a gumicsónakot, ami már menni vágyott, persze benne a lábammal, és obszcén cuppanás kíséretében kiszabadítottam a jobb lábam.
De a bal csak menni vágyott vissza a kotró irányába, a csónakkal.
Kissé 22-es csapdája volt a dolog.
Most nagyjából így nézett ki a dolog: bal láb a gumicsónakban, mozog a kotró irányába, hiába a fizika nagy úr. Jobb láb kapálódzik az iszapos vízben, támasztékot keresve. A két kezem meg a parton, kapaszkodót keres. Szóval így, ebben a speciális fekvőtámaszhelyzetben is elméláztam egy pillanatra, most a vizet bámulva a hasam alatt, azon mélázva, hogy itt vajon már gyártottunk-e egy 14m mély lyukat. Arra jutottam igen, viszont legcsekélyebb mértékben sem akartam megnézni, hogy valóban 14m-e. Túl piszkos volt a víz.
Heroikus erőfeszítéssel és egy hirtelen ötlettel a jobb lábam talált egy jó kis helyet, szóval 3-1 lett a szárazföld javára, már csak a súlypontomat kellett meggyőzni arról, hogy jobb, ha a part irányába mozdul, ami így némi izommunka árán már nem volt kivitelezhetetlen.
Elég viccesen cuppogott az iszap a bakancsomban.
2 órát aludtam, keltem a családhoz beszélgetni. 2 bögre duplafilteres teával tudtam az életbe visszatalálni, persze ez csak illúzió volt, ami 9 körül szertefoszlott. Egy kicsit ledőltem, de tényleg csak fél óra volt, mert jött Bok, a takarító, aki mikor meglátta a képem, azt mondta, hogy visszajön később.
Mindegy, mondtam, és jöttem a régóta tervezett újratelepítéshez nekifogni. Persze csak az előkészületek elvettek vagy 3 órát, mire mindent(na jó, majdnem mindent) sikerült előkészíteni, hogy gyorsan tudjak haladni.
Aztán eltüntettem a régi rendszert, és felraktam az újat. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy még mindíg nincsen kész... Ezzel elszórakoztam egy keveset...ááá.
Nem, ez még pénteken volt, szombaton már csak a finomítgatásokat csináltam - na itt látszik, hogy a fáradtság mennyire befolyásolja a memóriát.
Eszembe jutott, hogy még pénteken, illetve szombat hajnalban bejöttem az irodámba, hogy egy pár nagyobb frissítést, meg mindenféle egyéb telepítését elindítsak...
Na. Végre összállt. Végig úgy éreztem, hogy össze-vissza írok mindenféle időrendi sorrend nélkül, és tessék, igaz volt...
Na, szóval szombaton már "csak" finomhangolás, meg a saját cuccok telepítése volt hátra, de annyi alvással a hátam mögött nem voltam túl hatékony, és még Richardnak is csinálnom kellett egy térképet.
Délután "ledőltem egy kicsit", majd 5 körül felébredtem, egy kicsivel tisztább volt a fejem... Folytattam a dolgot. Jött a jó hír, hogy tényleg nem kell menni a kotróra többet, mert a két filippínó majd 12 órás műszakokban tolja a dolgot. Hurrá.
Jött egy kiadós nagy vihar a netet kikapcsolták biztonsági okokból, ettem.
Közben ment a tv-ben valami film.
Jet Li - Fearless. Feliratkozott a kedvencek közé. Nem egy bonyolult cucc, noha nem az az agyatlan verekedős film, a wushu stílus alapítójának az életét dolgozza fel, aki szerint Jet Li nem színész, nézze meg és csodálkozni fog... csak nagyjából a háromnegyedét láttam, de az nagyon jó volt. Mióta kint vagyok a Children of Men mellett ez a másik emlékezetes filmélmény.
Oké, nem is láttam többet...
Na, ennyi mára.
A legfontosabb, hogy talán az utolsó nap a kotrón. Persze különféle csalafintaságokkal. Fél hat körül mentem le, jelezték, hogy itt bizony tankolás lesz, ami nem 3 perc. Jó. Valami másfél óra alatt - de lehet, hogy volt az kettő is - feltöltötték a tartályokat. Így mehetett a légkondi, meg minden egyéb is, pl világítás, ami nem jön rosszul ezekben a sötétebb órákban. Aztán hajrá.
Toninak kb 11.30-12 között kellett volna jönnie, nem jött, amin csodálkoztam, de mivel eddig csak ő volt éjszakai műszakban, nem húztam fel magam.
Aztán úgy hajnal 1 magasságában valami eldugította a szivattyút.
Villogó vészjelzések, komolyan, mint valami másodosztályú scifi-ben, csak itt nem valami nagyokos villogtatta a fényeket:) és egy arc az üzemből is jött szólni, hogy jó lesz leállni, mert fent is gondok vannak. Hiába no, csőstül jönnek, ahogy mondani szokás.
Na, leállás. A másodlagos motorból dől a füst - szerencsére a kipufogón át, de akkor is rossz jel, hogy a színe kékes, vagyis eszi az olajat.
Szűrőcsere, határozza meg a dolgot Roli, aki a quadján lerobogott hozzánk az üzemből. Ezt laza egy óra alatt sikerült nyélbe ütni - mármint azt, hogy megjelent egy arc a légszűrővel, és hozzálátott. Addigra megérkezett Toni is, szóval valamikor 2 körül mehettem is alukálni.
Persze a csónakból melléléptem a drága anyaföldnek és térdig merültem a jóféle iszapban - egy könnyű gumicsónakot használunk közlekedésre, amire ha ránézek is megindul. Szóval löktem egy félspárgát, és elméláztam arról, hogy milyen szép is az élet itt délen, majd harmadjára a bal lábammal sikeresen visszahúztam a gumicsónakot, ami már menni vágyott, persze benne a lábammal, és obszcén cuppanás kíséretében kiszabadítottam a jobb lábam.
De a bal csak menni vágyott vissza a kotró irányába, a csónakkal.
Kissé 22-es csapdája volt a dolog.
Most nagyjából így nézett ki a dolog: bal láb a gumicsónakban, mozog a kotró irányába, hiába a fizika nagy úr. Jobb láb kapálódzik az iszapos vízben, támasztékot keresve. A két kezem meg a parton, kapaszkodót keres. Szóval így, ebben a speciális fekvőtámaszhelyzetben is elméláztam egy pillanatra, most a vizet bámulva a hasam alatt, azon mélázva, hogy itt vajon már gyártottunk-e egy 14m mély lyukat. Arra jutottam igen, viszont legcsekélyebb mértékben sem akartam megnézni, hogy valóban 14m-e. Túl piszkos volt a víz.
Heroikus erőfeszítéssel és egy hirtelen ötlettel a jobb lábam talált egy jó kis helyet, szóval 3-1 lett a szárazföld javára, már csak a súlypontomat kellett meggyőzni arról, hogy jobb, ha a part irányába mozdul, ami így némi izommunka árán már nem volt kivitelezhetetlen.
Elég viccesen cuppogott az iszap a bakancsomban.
2 órát aludtam, keltem a családhoz beszélgetni. 2 bögre duplafilteres teával tudtam az életbe visszatalálni, persze ez csak illúzió volt, ami 9 körül szertefoszlott. Egy kicsit ledőltem, de tényleg csak fél óra volt, mert jött Bok, a takarító, aki mikor meglátta a képem, azt mondta, hogy visszajön később.
Mindegy, mondtam, és jöttem a régóta tervezett újratelepítéshez nekifogni. Persze csak az előkészületek elvettek vagy 3 órát, mire mindent(na jó, majdnem mindent) sikerült előkészíteni, hogy gyorsan tudjak haladni.
Aztán eltüntettem a régi rendszert, és felraktam az újat. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy még mindíg nincsen kész... Ezzel elszórakoztam egy keveset...ááá.
Nem, ez még pénteken volt, szombaton már csak a finomítgatásokat csináltam - na itt látszik, hogy a fáradtság mennyire befolyásolja a memóriát.
Eszembe jutott, hogy még pénteken, illetve szombat hajnalban bejöttem az irodámba, hogy egy pár nagyobb frissítést, meg mindenféle egyéb telepítését elindítsak...
Na. Végre összállt. Végig úgy éreztem, hogy össze-vissza írok mindenféle időrendi sorrend nélkül, és tessék, igaz volt...
Na, szóval szombaton már "csak" finomhangolás, meg a saját cuccok telepítése volt hátra, de annyi alvással a hátam mögött nem voltam túl hatékony, és még Richardnak is csinálnom kellett egy térképet.
Délután "ledőltem egy kicsit", majd 5 körül felébredtem, egy kicsivel tisztább volt a fejem... Folytattam a dolgot. Jött a jó hír, hogy tényleg nem kell menni a kotróra többet, mert a két filippínó majd 12 órás műszakokban tolja a dolgot. Hurrá.
Jött egy kiadós nagy vihar a netet kikapcsolták biztonsági okokból, ettem.
Közben ment a tv-ben valami film.
Jet Li - Fearless. Feliratkozott a kedvencek közé. Nem egy bonyolult cucc, noha nem az az agyatlan verekedős film, a wushu stílus alapítójának az életét dolgozza fel, aki szerint Jet Li nem színész, nézze meg és csodálkozni fog... csak nagyjából a háromnegyedét láttam, de az nagyon jó volt. Mióta kint vagyok a Children of Men mellett ez a másik emlékezetes filmélmény.
Oké, nem is láttam többet...
Na, ennyi mára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése